Ha már leültem a gép elé, jöjjön a kerti élmények sorozata - első rész :-)

Mifelénk igen hidegek az éjszakák még nyáron is, ilyenkor bolondok idején pedig végképp nem hagynék kint paradicsom éa paprika magoncokat a zimankóban. Bent a százegynéhány éves parasztházban nincs szegénykéknek elég fény, apró ablakokon szökik be az a kicsi fény is, amivel idebent élek. Régebben a palántanevelés kezdete arról szólt, hogy a magoncok nyúltak-nyúltak a fény felé az ablakba épített polcokon, de nem sokat kaptak belőle, így sok időbe telt az edzésük, amikor kikerültek a szabadba.

A megoldás a bontott ablakok képében nyitott rám :-) A 40cm vastag keretű parasztház-ablakoknak ástam egy jó 60-70cm mély gödröt, ebbe szerves aprítékot (kukoricaszár, csicsókaszár, széna, stb.) szórtam, erre ablakonként egy talicska (hoppá, furik!) friss lótrágya került, amire még pár centi kerti földet öntöttem. Mindezeket alaposan betapostam, meglocsoltam, és pár nap múlva készen állt az önműködő melegágy.

A mérete éppen akkora, amekkorában három ültetőláda kényelmesen elfér. Gyakran locsolom, hogy a napon ne száradjanak ki a magoncok és a trágya flórája-faunája is tudjon dolgozni. Ha meleg napunk van, feltámasztom kicsit az ablaktáblákat, éjszakára becsukom. Volt már olyan reggel, amikor mínusz öt fok és zúzmara fogadott, de a paradicsomoknak semmi baja nem lett.

Ennek a neveldének az is az előnye, hogy ha közeleg a kiültetés ideje, már nem kell annyit edzeni a növénykéket a szabad földi naphoz-szélhez, mert már ismerős lesz nekik :-)

Végül el kell árulnom, hogy az ötlet nem saját, csak a megvalósítás, és sajnos nem tudom megnevezni a forrást. Nézzétek el nekem, cserébe szeretném, ha minél többen tudnátok Ti is hasznosítani ezt az igen egyszerű megoldást :-)