Falun élünk, teszünk-veszünk...

Kert, ház, kaláka, móka-kacagás www.banya-tanya.hu

Tánc a kenyérrel

Szeretek kenyeret sütni. Sok éve magam készítem a kenyeremet, és minden percét élvezem :-) Jó látni, ahogy a kovász vagy az élesztő életre kel, aztán kitalálni, hogy most éppen miféléket gyúrjak egybe a liszten-vízen kívül, magot, fűszert, ezernyi a lehetőség...

Aztán amikor megmozdul a tészta is, és a belegyúrt idővel és erővel együtt pár óra csendes készülődés után bekerül a sütőbe, hogy a Tűz segítségével magas pihepuha, vagy kicsi, téglakemény, de IGAZI kenyér váljon belőle.

Mindig más és mindig finom, mert egyedi és benne van a Föld anyaga, a Nap ereje, a Tűz gyilkos és éltető energiája és persze a saját munkám. A gondolatok, érzések, amik dagasztás közben megfordulnak bennem, és mind belekerülnek a kenyérbe.

A bátri idős asszonyok rám csodálkoztak, hogy miért is vacakolok vele? Nekik lánykorukban nyűg volt, izzadságos kötelesség, amitől örömmel váltak meg, amikor falun is elterjedt az olcsó, iparilag gyártott habpuha fehér kenyér.

Teljesen igazuk van. Ők nem VÁLASZTOTTÁK, nekik KELLETT. És mégis, valami fontos minőség tűnt el az életükből, amit nem kaptak meg a gyerekeik, unokáik. Az az érték, amit a kenyér képviselt, amibe Anya belegyúrta a szeretetét, fáradságát.

Ma a bolti kenyerek zömét két nap után el lehet dobni, olyan szaga, állaga lesz. Ha nem, akkor teli van tartósítószerekkel. A házikenyér egy hét múlva is ehető... Nincs is szívem kidobni, mert tudom, mennyi energia van benne. Akkor is hasznosul az utolsó morzsáig, ha megszárad.

Apróságnak tűnik, a számok világában mindenképpen, hiszen egy háztartás költségvetésének valószínűleg nem a kenyér a leghúzósabb tétele. Nekem mégis valami alapvetőnek a szimbóluma: annak, hogy hogyan viszonyulunk a körülöttünk levő dolgokhoz.

És így érkeztem meg a dagasztástól az Alapítványig... Miért nem egy "jól fizető" állásban töltöm a munkaidőmet, hogy aztán mindent megvehessek magamnak? Ne kelljen beföldezni a kezemet kerttel, betésztázni kenyérrel?

Mert önző vagyok. Mert szeretem azt az érzést, amikor elég csak kilépni a kapun a veteménybe, és tíz perc alatt összejön a mindent-bele leves. És azt is, amikor ősszel megtelik a rekesz birsalmával, ami aztán a polcon illatozik tovább. Meg azt, amikor egy egésznapos gőzbenállás-kavargatás után a csergék között pihen húsz üveg lekvár. És ha zárva a falusi bolt (ezt városon már nem ismeritek :-)), akkor is félórába telik három napra való kenyérlepényt kisütni.

Ezek az apróságok hatalmas sikerélményt tudnak adni, még ha nem is világhírű kertész, pék, vagy lekvárfőző vagyok: biztonságérzetet és felelősségtudatot adnak. Biztonságot, mert egyre több dolgot tanulok meg magam elkészíteni, felelősségtudatot, mert a bőrömön érzem ezen a munkán keresztül, hogy minden rezdülésünkben össze vagyunk kapcsolva azzal, amitől különvalónak tévedjük magunkat: a Természettel.

Amikor a vetéstől a főzésig Te sürögtél a borsó körül, akkor nem egy piaci terméket használsz, hanem Te vagy az a borsó :-) Mint a magyar népmese cipója a kapufélfán: tudod, min ment keresztül, (együtt mentetek keresztül mindnenen), és ettől a mese ördöge - a félelem - is hátat fordít :-)

Hálás vagyok a nyári hajnalok harmatos csillogásáért, a téli ujjdermesztő gyújtóshasogatásért, az első újhagymáért és a rét gyógynövényeiért. Örülök az ősznek, amikor begyújthatok a cserépkályhába, és a tavasznak, amikor nyitva maradhat végre az ablak - őszig :-)

Erről szól a hajnali mesém, csak meg akartam mutatni kicsit, hogy miért dolgozom azon, amin dolgozom. Nem a világmegváltás küldetéstudata, nem szereplési vágy, még csak nem is önzetlenség vezet. Szeretem, amit csinálok, örömet okoz a munkám, és ezt adom tovább azoknak, akiket érdekel. Semmi különös :-)

Hóhahó :-)

Egyre inkább tél van. Tegnap éjjel Berkenye kutyám (ő a rövidebb szőrrel ellátott eb) már kezdte elásni magát, beengedtem az előszobába. Kicsit aggódtam a cipőimért, fizetés nélküli üzemmódban nehéz újat venni, de annyira hálás volt a melegért, hogy le sem lépett a neki kijelölt szőnyegről. Aztán álomtalan forgolódásom eredményeként a komondor is mellékerült, nem volt szívem kivételezni vele :-) Tőle még inkább féltettem a lábbeliket, hiszen egyéves suhanc, de moccanatlanul aludták át az éjszakát.

A cinegék az eddigi napi adagjuk háromszorosát fogyasztják. Zömmel széncinkék járnak a büfébe, de van egy kék, és egy barát törzsvendégem is. Furcsa, a többi téli fajból nálam még nem fordult meg egy sem, a szomszéd utcában pedig  ott sürögnek a zöldikék is.

Tartottam egy kerti szemlét is, kiderült, hogy a locsolókanna mozdíthatatlanná vált, kintfelejtettem. Meglesz ennek a böjtje, egyszer már repesztett bele rést a jég... Ilyenkor szépen látszik a kóbor állatok nyoma a hóban, a patakparton a bejáró róka, és a sok szomszédoló kutya itthagyja a jeleit.

Lábon hagytam néhány felmagzott gyógynövényt, palántáik tavasszal szőnyegként fogják takarni a földet, nem kell külön hajtatni. A borsikafűre és a körömvirágra különösen számítok, sűrűn használom őket a konyhában is.

A hótakaró megvédi az áttelelő növényeket a kemény fagytól, bízom benne, hogy a tavaly hajtatott levendulák is kibírják... Maradt még hagyma és fokhagyma is  a földben, ezek márciusban remek friss zöldet adnak a vajaskenyérhez :-) A dughagyma még meg sem mozdul, amikor a "bentfelejtett" példányok már ropogós hajtásokat nevelnek.

A házban szinte minden a tűz, a meleg körül forog. A cserépkályha remekül teszi a dolgát, de mínusz 20-ban kevés kétszer megrakni, már előfordult a háromszori befűtés is. Hetente nekifogok a gyújtóshasogatásnak, igyekszem napsütéses időt kifogni, hogy vidámodjak a sziporkázástól, miközben lefagynak az ujjaim a balta nyelén :-) Csepp, a komondor szeret segíteni, rendre odatolja az orrát a tuskó fölé, és a széthasadó fából igyekszik elcsenni, amennyit csak lehet. Sebaj, általában a küszöbön teszi le, könnyű összeszedni :-)

Hetente kétszer sütök kenyeret, ilyenkor a cserépkályha tűzterében is elkészül, csak akkor gyújtom be a sütőt, amikor több készül egyszerre.

Esténként akad idő a kézimunkára is, bár mindig fáziskésésben vagyok, ilyenkor nem kesztyűt, pulcsit, fülvédőt, hanem a tavaszi-nyári darabokat kellene kötni-horgolni, nyáron pedig a télit. No hát ez benne a csapda, nyáron és ősszel semmi idő nincs ilyesmire. Igaz, egyelőre nincs kilátásban pályázati támogatás, az adminisztrációból felszabaduló időt majd erre használom :-)))

 

Feedek
Megosztás