Ha már be-bekukkantok a blogba, hogy lássam, hányan olvastátok a napsugaras nyári beszámolómat, terápiás céllal kibeszélem egy igennagyonnagy szívfájdalmamat...

A Falusi Csöndet.

Igen, gyüttment vagyok. Laktam Pestországban is, de alapjaimat mégiscsak egy másik falu rakta le heges térdű, fáramászós, kőfalonkardozós kölyökkoromban, így talán mentesebb vagyok a városról menekültek illúziói alól. Mégis jókorákat kellett csalódnom, amikor saját kuckóba költöztem, igazi faluba.

Szeretem a csöndet. Nem a kukaságot, a steril, elszigetelt mélykusst, hanem az eleven csöndet. Ebbe nálam simán belefér a szomszéd fütyörészése - még ha az operett is. Belefér a traktor, fűnyíró, (kövezzetek meg:) flex és körfűrész hangja is, mert az munkáról szól, és nem örökös. Belefér a kutyaugatás, kakaskukorék, mert itt van a helye, nekik ez a természetük.

De óriási szívem egyik csücskében sem találtam helyet a minden faluban minden nap megjelenő hangszórózó-zenéző-rémrímelő árusoknak. Vegyek takarmányt, fagyit, gázpalackot, zöldséget-gyümölcsöt (falun, nyáron!!!), naposcsibét, muskátlit és szabolcsi almát, adjak el vasat, akkumulátort (tutira ott a hulladékkezelési jogosítvány a kesztyűtartóban...), háztartási gépet és kacsatollatlibatollat (ezt elhiszi még valaki???), no és a régiségeimet, a házikóm előtt öt km/órával elhaladó harsogó járműveknek.

És jönnek, menetrend szerint. Minden napra jut néhány, általában akkor, amikor a hajnalban kelő gyüttment paraszt bevonszolja izzadt testét egy félórás sziesztára a hűs tufaházba. És nem, nemcsak akkor hallani, amikor a kapum előtt harsog, hanem a kicsi falu mind a nyolc utcájáról odahallatszik, picik vagyunk, nnna.

A mobilpostást szeretjük, jó fej, és csak akkor harsog, ha dolgom van vele, és ő még kora délelőtti "munkaidőben" jön.

Hallottam olyan hős falvakról, ahol a közösség a vezetéssel összefogva bátran letiltotta ezeket a harsogókat. Sokkal több helyen viszont jól megvédik őket azok, akik a falu közepéig sem akarnak eltolni egy biciklit, ha például meghallják, hogy almavásár van. Nem tudom...

A másik kedvenc a képembe/fülembe tolt média. Tudatosan NEM nézek tévét, nem hallgatok rádiót, megválogatom, honnan olvasok híreket. De falun ilyen nincs: van egy csuda intézmény, a Szomszéd, aki csutkagázon hallgatja a rádióját, hogy legyen neki okossága. Információja. Ezért hát hallgatja az egész utca. A kertem már be is gazosodott, mert nincs idegzetem kimenni királyi okosrádiót hallgatni a szent meditációra alkalmas gyomlálás közben. Ritka csuda pillanat, amikor nem a rádiót hallani felőle, hanem vidám füttyszót - olyankor örömmel gazolok :-)

Volt olyan, amikor kértem, hogy kapcsolja ki, vagy vegyen fülhallgatót, ha fontos. Hatott kis ideig, de már elmúlt...

Lehet haragudni a fenti morcogásomért, bár én nem haragszom, de ha nem kapom meg a napi betevő Csöndemet, marad a csigaház...