Kedves Banya-Tanya Ismerők!

Ebben az évben a Hatóság nem teszi lehetővé a Banya-Tanya Alapítványnak, hogy az SZJA 1%-okat fogadjuk. Szabály szerint teljesen jogos, egy adminisztrációs hiba miatt nem ment be egy adatlapunk, vagyis mi vagyunk a hunyók. Remélem, jövőre éberebbek leszünk :-)

Addig is, amíg nem tudjuk fogadni az 1%-okat, kérlek, mindenképpen rendelkezzetek civil szervezet számára is! Ne vesszen el az a kicsi-de-sokat-érő segítség sem, amit az önkéntes csoportok kaphatnak, ha már elvégzik azt a munkát, amit a Rendszer nem tud/akar...

Ha írtok nekünk a banya.tanya.alapitvanykukacgmail.com címre, szívesen ajánlunk olyan szervezeteket, akikről tudjuk, hogy hitelesek, ismerjük a munkájukat, és hasonló értékek mentén élnek, dolgoznak, mint mi.

És nem utolsósorban hálásan köszönjük az eddigi egyszázalékokat, a felajánlásaitok nélkül nem maradhattunk volna talpon a pályázathiányos években, sőt, különösen akkor nem - hihetetlenül hangzik, de sok olyan költség van, amit nem tudunk a projektekből fedezni, de a vállalt programok megnövelik a kiadásokat.

A Ti támogatásaitokból tudtuk eddig is működésben tartani az Alapítványt, fizettük a bankköltségeket, papírt, postát, eljutottunk a rendezvényeinkre, be tudtunk szerezni alapvető kerti eszközöket, és néhány vetőmagot.

Mostanában nincs olyan forrás, amire pályázhatnánk, így az anyagi mozgásterünk eléggé beszűkült, de természetesen azokat a munkákat, amiket minimális kiadással is meg tudunk oldani, és alapvetőnek érzünk, ugyanúgy folytatjuk.

Vagyis lesz magbörze (talán több is :-)), palántabörze, terepmunkák a gyümölcstől a gyógynövényekig, és bármi, amire Ti meghívtok minket. Továbbra is őröljük a liszteket, préseljük az olajokat, aszaljuk a zöldséget-gyümölcsöt, készülnek a gyógynövény-kivonatok, lesznek kerti kalákák egy-egy fontos témakörben, hirdetünk tanuló-gyűjtőutakat a környék ehető- és gyógynövényeinek megismerésére.

Ha hívtok, elmegyünk más településekre is mesélni a munkánkról, szívesen megyünk a magbörzéitekre, vagy egy-egy tematikus műhelymunkára egészséges kert, táplálkozás, önellátás témában.

Köszönjük szépen a figyelmeteket, és tartsatok velünk idén is!