Végre! Mert tél van. És hó. Ezért hát csend is. Szeretem, hogy ma nem kell munkába menni, van időm lapátolni, seperni. Lapátolni jó. Felfedi az udvar egyenetlenségeit, és összetalálkozom nyélretámaszkodós beszélgetésekre olyan szomszédokkal, akikkel munkanapokon csak futó "szia-szia" járja.

Jólesik a hó a kertnek is, remek paplant kapott, és végre lesz egy kis víz a tájban. Már a fagyott föld is porzott...

A kacsákat rendesen elő kellett ásni a baromfiudvarból. Etető-itató csak emlékezetből volt meg, és a sápok ügyesen letaposták a területüket, alig tudtam kinyitni a kaput a magas hótól. Újabb szempont a kerti építkezéshez: a ház irányába nyíljanak a kapuk. Kifelé mókás eltolni húsz centi havat és még akár több is eshet :-)

A tollas nép több szénát kap pihenőnek, és le kell seperni a havat az itatóról, ahogy gyakran kellett forró vízzel olvasztani is a mínusz huszas időkben. Az önitató ilyenkor kiszáll a mókából, esélytelen, marad a jó öreg tejesláda, ami a hápogóknak mínusz két fok feletti időkben pacsálóhelyként is szolgál.

Csodálom őket, eszükben sincs beülni az ólba, leteszik magukat a földre, hártyás tappancsukat behúzzák a pehelypaplanba és szépen elbeszélgetnek.

A repkedő tollasoknak nehezebb a dolga: reggel azzal kezdtem a műszakot, hogy leütögettem a havat a gyümölcsfák ágairól, mert nem tudtak leszállni, hogy beröppenjenek az etetőbe, aztán a magas hócsíkoktól nem akadt helyük szétgépelni a napraforgót. Szerencsére a hálóba kötött faggyúgolyókhoz hozzá tudtak férni a csüngésképes jószágok.

És a szőrös nép: kutyáim hálásan fogadták az ellapátolt csapásokat, hiába 50-60 kilósak fejenként, nem szívesen taposták a mély havat. Lelenc-Sziporka viszont, a nyári vércirmos, életében először látott emberes adag havat. Addig is füligvigyorral jártam-keltem, de az ő hószöcske-jelenete után hangosan fel-felnyerítettem, annyira vicces volt, ahogy próbálta tartani a szokott irányt, behuppant, huppogott kicsit és feladta. Most itt horkol a hátam mögött, és várja az olvadást.

A tüzelőtől is kaptam ajándékot: gyújtóshasogatás közben rányitottam a hálószobaajtót egy cincérre. Sajnos, az ő napja el lett rontva, alig hagytam ott pár percre, a madarak eltakarították a fehérjebombát.

Szeretem ezt a hóhányós-bekuckózós pihepuha időt. Biztos nem élvezném ennyire, ha fontos ügyben kocsikáznék a kanyargós utakon, de nem kocsikázok. Kerülöm a "mindmeghalunk" hangulatú hírözönt. Belélegzem a most tisztaságát, és talán kézenfogom Berkenyét és elcsatangolunk egy körre hótaposni.

Legyen Nektek is örömteli hózós hétvégétek! Uff, vár a fehérség :-)